Az Igazgatóság története

Az egységes vízügyi igazgatás az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a területi vízügyi szervezetek létrehozásával 1953-ban valósult meg. A Minisztertanács 1063/1953 sz. határozata megszüntette a vízügyi szolgálat széttagoltságát, s a Vízügyi Főigazgatóság hatáskörébe utalta az öntözés, a belvízvédelem, az árvízvédelem, a folyószabályozás, a vízfolyásrendezés, az ivó- és ipari vízellátás, a csatornázás és szennyvíztisztítás, valamint a vízkészletgazdálkodás országos irányítását. Az OVF megalakulásával egyidejűleg létrejöttek a területi vízügyi szervezetek is a Kultúrmérnöki és Belvízrendező Hivatalokból és az Árvízvédelmi és Folyószabályozási Hivatalokból. Az országban vízgyűjtő területekre szervezve először 11 - köztük a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - majd később a Budapesti Igazgatóság bajai kirendeltségéből is önálló igazgatóságot alakítva létrejött a 12. vízügyi igazgatóság is. Azóta az igazgatóságok között csak kisebb határmódosítások történtek. 1968-tól igazgatóságunk működési területe 7570 km2. Az 1987. évi VII. törvény alapján létrejött a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Az igazgatóságokat környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi igazgatóságokká alakították. Ez maga után vonta a feladatok növekedését, a szervezet változását, de a működési terület változatlan maradt. Az 1990. évi XXX. törvény alapján a minisztériumokat átszervezték, és a vízügyi feladatok irányítása a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumhoz került. Az igazgatóságokból is kivált a természetvédelmi és környezetvédelmi feladatok ellátása, melyek irányítója a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium lett. 1990-től a területi szervek ugyanazt a feladatot látják el, mint az 1953-as megalakítás után. 2002-ben a vízgazdálkodási feladatok országos irányítása átkerült a közlekedési tárcától a környezetvédelmi tárcához. A vízgazdálkodás, a környezetvédelem és a természetvédelem irányításának, valamint területi szerveinek átszervezése jelenleg is folyamatban van.

2004. január 1-jével a Kormány 183/2003. sz. rendeletével a vízügyi hatósági feladatok ellátására önálló szervezetet hozott létre. Ezen időponttól az Igazgatóság jogutódai:

  • Nyugat-dunántúli Vízügyi Felügyelet (a működési területén I. fokú vízügyi hatósági, szakhatósági feladatokat ellátó államigazgatási szerv)
  • Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (szakértői és vízgazdálkodási tevékenységet ellátó államigazgatási szerv)

Az Igazgatóság központja 1971-ig a Széll Kálmán u. 24. sz. (Sztálin u. 24., Savaria u. 24.) alatt volt, majd 1972-ben az új székház felépítése után a Vörösmarty u. 2. sz. alá költözött.

1948-ban a vízi létesítményeket és a vízi társulatokat államosították. Ezek a vízgazdálkodási körzetekhez, a folyók és az országos védvonalak pedig az árvízvédelmi és folyammérnöki hivatalokhoz kerültek. A háború után az ország gazdasági helyzete nem tette lehetővé, hogy az államosítás folytán megnövekedett számú létesítmények fenntartása mellett jelentősebb fejlesztésekre is sor kerüljön. Területünkön csak kisebb jelentőségű fenntartási munkák voltak. Az egységes vízügyi szolgálat első 10-15 évében megtörtént a vízügyi igazgatóságok szervezeti kialakítása és felfejlesztése az új, nagyléptékű feladatokhoz. Az igazgatóságon jól gépesített, korszerű felszereléseket alkalmazó kivitelező részleg alakult ki, önálló elszámolási üzemként. A földmunkák gépesítettsége elérte a 95 %-ot.

Az egységes vízügyi szolgálat létrejöttével megindult területünkön is a vízfolyások, lecsapolások, árvízvédelmi létesítmények felújítása és újak létesítése. A fenntartások hiánya miatt völgyfenéki rétek és legelők elsásosodtak, elvizesedtek, a pangó vizek miatt elterjedt a májmétely-kór, ami megfertőzte a szarvasmarha állományt. E károk megszüntetésére az országban elsőként megkezdődött a rét és legelő területek lecsapolása helyi munkaerő alkalmazásával, egyedi módszerekkel. A munkában részt vevők az elvégzett munkáért - egységesen köbméterenként - 6 forintot kaptak az államtól. A terveket, az engedélyeztetést, a munkák műszaki irányítását, az elvégzett munka utáni 6 forint elszámolását a vízügyi igazgatóság végezte. A kisebb műtárgyakat (átereszek, kisebb hidak, burkolatok) a vízügyi igazgatóság építette - a használók és a tanácsok haszon- aránylagos költségtérítésével - saját kerete terhére.

A kormány rádöbbent arra, hogy a társulatok államosítása súlyos hiba volt, ezért az 1075/1/1957 sz. határozatával előírta a társulatok újjászervezését. Területünkön a vízrendezési és talajjavító társulatok az 1960-as évek első felében szerveződtek. A vízmű és csatornamű társulatok a területi igényekhez és az anyagi lehetőségekhez mérten, csak építésre, még jelenleg is alakulnak. Az üzemeltetést a víz- és csatornamű társulatok végezték. Az 1990-es rendszerváltást követően a víz- és csatornaművek túlnyomó része önkormányzati tulajdonba került, üzemeltetésüket vállalkozásokkal végeztetik el, javarészt a részvénytársaságokká szerveződött volt megyei vízmű vállalatokkal.

A vízügyi szolgálat 1961-62-ben elkészítette az Országos Vízgazdálkodási Kerettervet. Az Igazgatóságunk területére vonatkozó kerettervi rész 1962-ben Vas és Zala megyében széles körben ismertetésre került. A kerettervben meghatározták a fejlesztési célokat és azok társadalmi igények szerinti ütemezését. Megvalósításuk a mindenkor rendelkezésre álló pénzügyi keretek szerint történt.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - mint az egységes vízügyi szolgálat területi szerve - tevékenységéről (1953-tól) akkor kapunk hű képet, ha áttekintjük a szakmai ágazatok fejlődését.